Hegyek-völgyek közt túráztunk az erdőben

BAMA.hu

Mielőtt nekivágtam volna a Pécsváradi Várkör elnevezésű, 28 kilométeres teljesítménytúrának, a kollégáim viccesen óva intettek, hogy el ne tévedjek. Természetesen sikerült letérnem az útról, de erről majd később. A túrát tíz óra alatt kellett teljesíteni, így már reggel nyolc előtt elindultam a Pécsváradi Vártól. Az útvonal lassan kivezetett a várost körülölelő erdőkbe, majd leágazott egy völgy felé. Itt kezdődött el számomra az igazi túra, egyre messzebb kerültem a várostól, egyre mélyebbre ereszkedtem, ahol már térerő sem volt, így csak magamra számíthattam. Eleinte jól ment minden: megtaláltam a Büdöskutat, elhaladtam a Nagybükk mellett, amit a fakitermelés során hagytak meg szépsége miatt.

A szöveges itinert és a térképet persze folyamatosan a kezemben szorongattam, hogy tényleg jó úton haladok-e. Az utasítások egyértelműek voltak, a haladási iránnyal kapcsolatban csak egy helyen voltak kételyeim. A Szép Ilonka kilátóhoz egy olyan elágazásnál kellett letérni, amit nem jeleztek. Az útmutató alapján meg lehet találni, sőt el is indultam rajta, de pár méter után elbizonytalanodtam, és inkább visszafordultam. Szépen fogalmazva csak kibővítettem az útvonalat, a valóságnak viszont jobban megfelel, hogy eltévedtem. Majdnem a Templom-hegyig mentem, ott fordultam balra, és egy aszfaltos útra jutottam ki. Nem estem pánikba, inkább a térkép segítségével megpróbáltam kitalálni, hol vagyok. Sikerült betájolni magam, és két óra bolyongás után végre újra a jó úton jártam. Igaz, a Szép Ilonka kilátót elkerültem.

Az időveszteség miatt sietnem kellett, de elértem az Ötös úti kunyhót, az első ellenőrző pontot. Innen Óbánya irányába vezetett az útvonal. Régen örültem annyira, mint amikor megláttam az első házakat. Mindig is szerettem volna eljutni Óbányára, hiszen sokat hallottam már a falu szépségéről. Ebből most csak kevés jutott, hiszen, hogy tudjam tartani az időt, végig kellett rohannom az utcákon, és máris az Öreg-patak völgyében voltam, ami a túra legszebb része. Az őszi erdő, a csörgedező patak, a Ferde-vízesés csodálatos volt, muszáj volt lassítanom, hogy kiélvezzem a látványt. Kisújbánya után a Cigány-hegyre kapaszkodtam fel, a második ellenőrző ponthoz. Itt támadt fel bennem újra a remény, hogy teljesíteni tudom a túrát. Az út innen Pusztabánya felé vezetett, onnan ereszkedtem le a püspökszentlászlói arborétumhoz. Már csak az út utolsó, de legnehezebb szakasza volt vissza: a Zengőre kapaszkodtam fel. Ekkor már elég fáradt voltam, a meredek kaptató még jobban megviselt, így felkiáltottam örömömben, amikor megláttam a geodéziai tornyot – még szerencse, hogy rajtam kívül senki nem volt ott.

Egy rövid séta után a Viki-pihenőt, a harmadik ellenőrző pontot is elértem, nem volt más hátra, mint tovább ereszkedni Pécsvárad irányába. Lassan kiértem az erdőből, feltűnt a Nagyboldogasszony templom, majd a vár is. A szintidőben benne voltam, amikor sárosan, kimerülten, mégis elégedetten bejelentkeztem a célállomásnál.

Saját tapasztalatainkat osztjuk meg

Azt érdemes megemlíteni, hogy sosem voltam nagy kiránduló, így vágtam bele a Pécsváradi Várkörbe. A hosszú túra és az, hogy az erdőben jóformán csak magamra számítottam, sok mindent adott, de mindenki így van ezzel, aki végigjárja az útvonalat. Tavasszal még egyszer visszatérek, akkor remélem, már megtalálom a helyes utat. Ez a beszámoló nemcsak azt a célt szolgálta, hogy másokat is buzdítsunk a túra teljesítésére, hanem elindítottunk vele egy új rovatot „Ott voltunk a sűrűjében” címmel. Az olvasók már megszokhatták, hogy a megye legfontosabb eseményeiről tudósítunk, de a rovat cikkei ennél is többek, hiszen ezeken az eseményeken ténylegesen részt veszünk: lefutjuk, megússzuk, teljesítjük, tehát ott vagyunk a dolgok közepében. Így szeretnénk kicsit többet adni, hogy a saját tapasztalatainkat írjuk meg, személyes nézőpontból mutathatjuk be a történéseket.