Zengővidék

Rengeteg látnivaló várja mindazokat, akik a túrázás mellett még a környékkel is megismerkednének. Kezdetnek mindjárt itt van a Várkör kezdő-, és végpontja: a Pécsváradi vár.

Az erődített hajdani szerzetesi monostort még első királyunk, Szent István alapította 998-ban. Az itt álló kőépületet, amely Géza fejedelmi udvarháza volt, István Asztriknak adta, hogy benne Benedek-rendi – ahogy nálunk nevezik: bencés – szerzetesek számára létesítsen otthont.

A pécsváradi monostor a második bencés rendház volt Magyarországon, a még Géza fejedelem által alapított pannonhalmi után. A 10. század végén épített várkápolna a legrégebbi ma is álló, és látogatható templom Magyarországon.

További információk, szállásfoglalás : www.pecsaradivar.hu

A monostor köré szerveződő falu, majd később város, Pécsvárad ezer esztendeje szerves központja egy kisebb tájegységnek, a Kelet-Mecseknek. A csodás természeti környezett mellett számos épített látnivaló, illetve kiállítás, múzeum várja az ide látogatókat. A gazdag kulturális életből kiemelkednek az augusztusban rendezett Szent István Napok, illetve az október végi Pécsváradi Leányvásár.


Pécsváradtól nyugatra, azzal szinte már egybeépülve bújik meg a mecsek oldalában Zengővárkony. A két település határában található szelítgesztenyés Rockenbauer Pár egyik legkedvesebb kirándulóhelye volt, ahol végül örök nyugalomra is talált. Zengővárkony néprajzi kincseit őrzi a falu 1982-ben megnyitott tájháza, a Míves tojás múzeum és a Szalmakincstár.

Hosszúhetény és Pécsvárad között húzódó völgyek egyikében található a múlt század hatvanas éveiben létrehozott Dombay-tó. Az úszni, strandolni vágyók mellett sok sétálót, futót, kerépárost is vonz a festői szépségű tavacska.

Pályainfó

Óév búcsúztató Zengő-túra - idén is!

2023-12-23 20:41:21

December 30-án tartja a Pécsváradi Várbaráti Kör hagyományos Óév-búcsúztató Zengő túráját.

Levélküldés ideiglenesen szünetel!

2023-05-25 08:32:59

Informatikai problémák miatt átmenetileg leállítottuk az e-mail szolgáltatást a szerveren

Most teljesítik

Most épp senki nincs a pályán.

Rólunk írták

Virágzik a bánáti bazsarózsa, érdemes gyönyörködni

2021-05-13 18:24:54

A Mecsek egyik legkülönlegesebb virága a bánáti bazsarózsa, amely éppen ezekben a hetekben bont szirmot.

Fullér Zoltán csaknem egy napig túrázott a Kelet-Mecsekben

2021-04-10 22:11:10

A Pécsváradi Várkör különböző távú – 14, 23, 28,5 és 35,5 kilométeres – teljesítménytúrái egyre népszerűbbek, nemcsak a környékről, hanem az ország minden pontjáról vonzzák a kirándulókat.