Tudnivalók

Hogyan teljesíthetem?

A sikeres teljesítéshez először regisztrálnod kell. Ezután szintén itt, az oldalon kell nevezned . Ez nem jelenti azt, hogy rögtön indulnod kell, a nevezést követő egy hónapon belül bármikor megkezdheted a túrát a startponton található QR kódos bejelentkezéssel. Szintidőd is csak ekkortól indul majd! A nevezéskor kapott egyedi azonosító kóddal tudsz majd az állomásokon bejelentkezni, ezt érdemes több helyre is felírni (akár a kezedre), mert minden állomáson szükséged lesz rá!
Kérlek, a megjelölt útvonalat kövesd, ne rövidíts. A sikeres teljesítéshez a helyes sorrendben kell bejelentkezned az állomásokon. Kimaradt pont, vagy nem megfelelő sorrend esetén is regisztráljuk az eredményedet, de csak részleges teljesítőként. Csoportos indulás esetén minden csapattagnak regisztrálnia és neveznie kell, valamint az ellenőrző pontoknál is egyenként be kell majd jelentkeznetek. Ez technikailag egyszerűen megoldható egy készülékkel is, nem szükséges mindenkinek saját okostelefon/mobilnet.

A bejelentkezés menete a pontokon:

  • olvasd be a kódot, amely mindig egy webcím (url). Automatikusan, vagy megerősítés után a készüléked elindít egy böngészőt, és betöltődik az adott pont bejelentkező oldala.
  • add meg az azonosító kódodat az oldalon
  • amennyiben többen vagytok, írd be a társaid kódjait is, egyenként, egymás után.
  • a rendszer regisztrálja az időtöket, visszajelzést ad a sikeres bejelentkezésről, mutatja az aktuális részidőt.
  • folytasd a túrát!
Minden ponton két azonos kód található biztonsági okokból (ha az egyiket ellopnák).

teszt QR kód
Teszt QR kód – kacsold ki a wifit, be a mobilnetet, majd próbáld meg belovasni a telefonoddal a fenti kódot egy monitorról!

Ki indulhat?

A túra szabadon teljesíthető, időponttól függetlenül, de ebből következően, a szervezett teljesítménytúráktól eltérően nincs ellátás, és a külső segítség is rendkívül korlátozott. Saját felelősségére minden 18. évét betöltött személy indulhat, amennyiben elfogadja a Szabályzatot Fiatalabbak is teljesíthetik a távot, de csak nevezett, és vele egy időben haladó nagykorú kíséretében (csapatban). A teljesítőnek tisztában kell lennie saját fizikai és mentális állapotával, teljesítőképességével, korlátaival. A terep nem nehéz, de a táv jelentős, és sok a meredek szakasz. A résztvevőknek külső segítség nélkül kell kezelniük a felmerülő problémákat, felkészülve arra, hogy a segélykérés lehetősége is gyakran korlátozott. (nincs térerő, nehezen megközelíthető, lakott területtől távol eső szakaszok!)
Nevezési díj nincs. Aki szintidőn belül célba ér, felkerül a sikeres teljesítők listájára, és amennyiben vállalja a teljesítés díját (személyenként 1000 Ft, a Várkört "gondozó" Tarkabarka Alapítványnak nyújtott támogatás), éremre, vagy logóval jelölt ékszerre is jogosult lesz. Díjainkat Teimel Cintia óbányai keramikus készíti.
A Nagykör sikeres teljesítéséért piros, a Réka körért sárga színű érem választható. A Kiskörön 200 Ft a teljesítési díj, és kitűző a jutalom.


Milyen felszerelést vigyek?

  • A teljesítés elengedhetetlen feltétele a mobilinternet képes, QR kód olvasásra alkalmas, jól feltöltött mobiltelefon, mely a túra végéig üzemképes állapotban marad. A készülék az előbbiek mellet térképként, iránytűként, navigációs készülékként, végső esetben fényforrásként és vészhívóként is jó szolgálatot tehet.
  • Minimum fél literes kulacs, palack, induláskor vízzel feltöltve, illetve nagyjából egy napra elegendő étel.
  • Fejlámpa, vagy egyéb megbízható mobil fényforrás, feltöltve/friss elemekkel.
  • Papírtérkép, nyomtatott itiner, lehetőleg vízálló tokban
    Tartalék áramforrás/telep (powerbank, pótakku, napelemes töltő)
  • Terephez, időjáráshoz illeszkedő ruházat (bejáratott, jó cipő/bakancs, esőkabát, túrabot)

Elérhetőségek

További információt, segítséget kaphattok a várkör e-mail címén, illetve facebook oldalunkon!

Pályainfó

Óév búcsúztató Zengő-túra - idén is!

2023-12-23 20:41:21

December 30-án tartja a Pécsváradi Várbaráti Kör hagyományos Óév-búcsúztató Zengő túráját.

Levélküldés ideiglenesen szünetel!

2023-05-25 08:32:59

Informatikai problémák miatt átmenetileg leállítottuk az e-mail szolgáltatást a szerveren

Most teljesítik

Most épp senki nincs a pályán.

Rólunk írták

Virágzik a bánáti bazsarózsa, érdemes gyönyörködni

2021-05-13 18:24:54

A Mecsek egyik legkülönlegesebb virága a bánáti bazsarózsa, amely éppen ezekben a hetekben bont szirmot.

Fullér Zoltán csaknem egy napig túrázott a Kelet-Mecsekben

2021-04-10 22:11:10

A Pécsváradi Várkör különböző távú – 14, 23, 28,5 és 35,5 kilométeres – teljesítménytúrái egyre népszerűbbek, nemcsak a környékről, hanem az ország minden pontjáról vonzzák a kirándulókat.