Fullér Zoltán csaknem egy napig túrázott a Kelet-Mecsekben

2021-04-10 22:11:10
A Pécsváradi Várkör különböző távú – 14, 23, 28,5 és 35,5 kilométeres – teljesítménytúrái egyre népszerűbbek, nemcsak a környékről, hanem az ország minden pontjáról vonzzák a kirándulókat.

BAMA.hu

Ezeket egyesével teljesíteni is nagy kihívás, a pécsváradi Fullér Zoltán azonban a négy túrát egyben járta végig. Összesen 101 kilométert gyalogolt mintegy 23 óra alatt, miközben 3500 méter szintkülönbséget győzött le.

– Tavaly teljesítettem a Pécsváradi Várkör mind a négy távját külön-külön – kezdte élménybeszámolóját Fullér Zoltán. – Egyik barátom vetette fel, hogy milyen klassz kihívás lenne mind a négy távot egyben megcsinálni. Idén két szakaszt éjszaka is teljesítettem gyakorlásként, hogy sötétben is megtaláljam a jelzéseket.

Ezután megbeszélte Beck Andrással, a várkör megálmodójával, hogy április elején belevág a túrába – persze nem a bolondok napja miatt, hanem azért, hogy az azt követő négynapos hétvégén pihenni tudjon.

– Reggel négykor kezdtem meg a túrát – emlékezett vissza. – Akkor még sötét volt, a hajnal a gyönyörű kisújbányai völgyben ért. A túra a Kelet-Mecsek legszebb részeit érintette, például Óbányát, a Cigányhegyet, Máré várát, a Hidasi-völgyet és a Zengőt, amit egyébként összesen háromszor kellett megmásznom.

Útközben – főleg az éjszakai órákban – rengeteg vadállattal találkozott, szarvasok, őzek, nyulak és borzok is felbukkantak.

– Az utolsó körön, Hosszúhetény közelében elkapott a vihar, így esőben, sárban fejeztem be a túrát. Hajnali háromkor értem vissza a várhoz, ahol elég fáradtan, de elégedetten fogadtam Beck András gratulációját.

Igazi sportember

Fullér Zoltán nemcsak túrázni, hanem futni is szeret. Térdműtétje után, 35 évesen teljesítette élete első maratonját Budapesten, azóta részt vett többek között a New York-i, prágai és a kassai maratonon is. Most, 51 évesen már több mint ötven maratoni vagy annál hosszabb távot futott. Többször átúszta a Balatont is, kerékpározik, 2015-ben pedig teljesítette a teljes távú Ironman Triathlont. Fullér Zoltán civilben egyébként a helyi kormányablakban dolgozik.

Vissza

Pályainfó

Óév búcsúztató Zengő-túra - idén is!

2023-12-23 20:41:21

December 30-án tartja a Pécsváradi Várbaráti Kör hagyományos Óév-búcsúztató Zengő túráját.

Levélküldés ideiglenesen szünetel!

2023-05-25 08:32:59

Informatikai problémák miatt átmenetileg leállítottuk az e-mail szolgáltatást a szerveren

Most teljesítik

Most épp senki nincs a pályán.

Rólunk írták

Virágzik a bánáti bazsarózsa, érdemes gyönyörködni

2021-05-13 18:24:54

A Mecsek egyik legkülönlegesebb virága a bánáti bazsarózsa, amely éppen ezekben a hetekben bont szirmot.

Fullér Zoltán csaknem egy napig túrázott a Kelet-Mecsekben

2021-04-10 22:11:10

A Pécsváradi Várkör különböző távú – 14, 23, 28,5 és 35,5 kilométeres – teljesítménytúrái egyre népszerűbbek, nemcsak a környékről, hanem az ország minden pontjáról vonzzák a kirándulókat.