Újra bejárhatók köreink!
2020-05-08 19:17:32
Kedves Várkörösök!
Mától újranyitjuk a köröket, a Várkör és a Zengő-kiskör is teljesíthető, mindkét startpontról!
A járványhelyzet enyhült ugyan, de meg nem szűnt, ezért felelős viselkedést kérünk mindenkitől. Próbáljátok kerülni a szociális interakciókat teljesítés közben, különös tekintettel az erdei pihenőhelyekre, és a településekre. Egyedül, vagy olyan társakkal induljatok csak, akikkel amúgy is találkoztok napi szinten (családtag, kolléga). Startpontra lehetőleg ne tömegközlekedéssel gyertek, a településeken ne használjátok a kocsmát, falatozót, boltokat. Mindenhol tartsatok 2-3 méter távolságot idegenektől.
A sikeres teljesítőkhöz sem fogunk tudni most kimenni, így aki érmet/kitűzőt szeretne, a célnál lévő ládában keresse. Hetényi indulóknak a kitűzőket postázzuk. Készítsetek sok-sok fotót, menet közben és a célban is, a legjobbakat küldjétek el nekünk, hogy kitehessük, vagy egyszerűen csak posztoljátok a Várkör oldalára!
A karantén pont kilőtte a peónia-szezont, azonban az erdei, kevésbé napsütötte lelőhelyeken még találhattok most is nyíló példányokat. A következő pár hétben ezért még érdemes lehet a két alternatív útvonalon szerencsét próbálni.
Peónia Kör: https://www.alltrails.com/explore/map/peonia-kor
Peónia Kiskör: https://www.alltrails.com/explore/map/zengo-kiskor-0373773
A teljesítés menete a klasszikus körökkel megegyező, a pontok is ugyanazok. A Várkörre vagy a Kiskörre nevezzetek be, de az alternatív útvonalat kövessétek a teljesítéskor!
Hajrá!
Vigyázzatok magatokra!
a Várkör szervezői.
Pályainfó
Óév búcsúztató Zengő-túra - idén is!
2023-12-23 20:41:21December 30-án tartja a Pécsváradi Várbaráti Kör hagyományos Óév-búcsúztató Zengő túráját.
Levélküldés ideiglenesen szünetel!
2023-05-25 08:32:59Informatikai problémák miatt átmenetileg leállítottuk az e-mail szolgáltatást a szerveren
Most teljesítik
Most épp senki nincs a pályán.
Rólunk írták
Virágzik a bánáti bazsarózsa, érdemes gyönyörködni
2021-05-13 18:24:54A Mecsek egyik legkülönlegesebb virága a bánáti bazsarózsa, amely éppen ezekben a hetekben bont szirmot.
Fullér Zoltán csaknem egy napig túrázott a Kelet-Mecsekben
2021-04-10 22:11:10A Pécsváradi Várkör különböző távú – 14, 23, 28,5 és 35,5 kilométeres – teljesítménytúrái egyre népszerűbbek, nemcsak a környékről, hanem az ország minden pontjáról vonzzák a kirándulókat.